A Hike & Fly szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy túrázz fel a hegyre, majd repülj le! Klubunk a többféle irányzat közül az általunk legkedveltebbet és egyben a legbiztonságosabbat próbálja meghonosítani, tanítani Magyarországon.
A Hike & Fly a siklóernyőzés egyik új irányzata. Leginkább a túrasízéssel lehetne párhuzamba állítani. Az első síelők még fokával mentek fel a hegyre, ahonnan lesiklottak. Később a síelés szép lassan tömegsport lett, és felvonók vitték fel a síelőket a hegyre. A technológia fejlődésével egyre jobb és könnyebb felszerelések állnak a rendelkezésünkre, amelyek segítségével újra visszaléphetünk az alapokhoz. Elkerüljük a tömeget és a sípályákat, és sportként tekintünk a feljutásra is. A túra megkoronázása pedig a lesiklás lesz.
Hasonló folyamat megy végbe a siklóernyős sportban is. A kezdeti időben a pilóták felmentek a hegyre és lerepültek. A felszerelés tömege miatt (kb.17-22 kg) mindenki a repülés hosszának növelésével foglalkozott.
A siklóernyőzés mára tömegsport lett. A technológia és az innovatív anyagok lehetővé tették, hogy egy komplett felszerelés súlya 5 kg alatt maradjon:
ernyő 1700 g
beülő 100-600 g
mentőernyő 1200 g
sisak 200 g
hátizsák 300-700 g
Ez egy olyan súly, amit egy alpesi vagy vertikál futó, túrázó, hegymászó, sziklamászó is magával tud vinni felfelé, hiszen lefelé úgyis csak siklani kell.
Gondolj bele, milyen remek érzés felfutni a szikláig majd felvenni az ultrakönnyű ferrata szettet, felmászni a szikla csúcsára, mindezt reggel nyolc órakor! Ilyenkor csupán néhány zerge bóklászik a hegyen, a fények gyönyörűek, a völgyben köd van. Előveszed az ernyődet, elstartolsz és 15 perc alatt lent is vagy. Ez teljes értékű sport, a végén egy csodálatos repülés élménnyel, és nem fáradsz ki a csúcsról való lejutástól. Nem vesz igénybe egy egész napot, és sem a térded, sem a hátad nem fájdul meg a felszerelésekkel teli hátizsáktól.
Mindenkinek másképp kell hozzákezdenie ehhez a sporthoz. Egy futónak alapvetően nagyon jó az erőnléte, viszont meg kell tanulnia repülni. Egy siklóernyős kondíciója legtöbbször nem elegendő, így edzenie kell magát a kihívásokhoz. A Hike & Fly tanfolyam egy átlagos képességű sportolónak az alapoktól számítva körülbelül tíz nap. Ez azért lehetséges, mert egyrészt a legbiztonságosabb felszerelések már elérhetőek Hike & Fly kategóriában is, másrészt a reggeli és esti repüléseknél csupán néhány szabályt kell betartani ahhoz, hogy ne legyen probléma.
Az előzőekben írtuk, hogy mindenkinek más képességét kell fejlesztenie, különböző új dolgokat szükséges tanulnia ahhoz, hogy részt vehessen Hike & Fly túrákon. A tanfolyam résztvevőit ezért két csoportra osztjuk: akiknek van siklóernyős jogosítványa, illetve akiknek még nincsen vizsgája, jogosítványa.
Sportolóknak (még nem pilóták): Első lépésben el kell végezniük egy siklóernyős pilóta képzést, mert a repülési tudás illetve a nemzetközi vizsga elengedhetetlen feltételek. A folyamatosan induló alaptanfolyamok egyikébe kell bejelentkezni vagy érdeklődéstől függően lehetőség van intenzív tanfolyamon letenni a vizsgát. Az intenzív képzést kizárólag Hike & Fly érdeklődőknek tartjuk. Az alaptanfolyamot követően 2-3 napos Hike & Fly workshop keretében tartunk átképzést, amely egyben már egy Hike & Fly túra is. Ezt követően már mehetünk közösen a Hike & Fly túrákra.
Siklóernyősőknek: Pilótáknak 2-3 napos átképzést szervezünk, amelynek keretében kiutazunk a hegyekbe, és ott egy Hike & Fly túra keretében megtanítjuk a következőket:
Az átképzésre, azaz a workshop idejére 2-3 komplett felszerelést tudunk biztosítani. A Hike & Fly workshopokra minimum 2, maximum 5 fő részvételét várjuk.
2023 Ápr
2023 Május
Első alpesi élmények kezdőknek- Lombardia Comói-tónál.
2023 Június
2023 Július
Garantált felejthetetlen élményt. Új életformát, barátokat, közösséget. Nemzetközi pilóta jogosítványt.
Az újgenerációs sportokhoz hasonlóan, ez sem sorolható a legköltségkímélőbb szórakozások közé. Viszont, ha az alapfelszerelést sikerült összeállítanod (ernyő, beülő, mentőernyő), akkor a későbbiekben már egyáltalán nem is költséges ez a sport. A hegyre való felmászásért és a hegyen alvásért pedig nem kérnek költségtérítést. Tudjuk hogy a felszerelés ára sokakat megrémiszthet, ezért úgy döntöttünk, hogy összeállítunk két-három teljes felszerelést, és a kezdetekben ezeket bérbe adjuk.
Mivel a képzést is külön kell szedni, így a költségek is arányosan változnak a pilóták és a még nem pilóták között.
Workshop díja: 100€ / fő
A workshop díja tartalmazza az elméleti és a gyakorlati képzést, az oktató összes költségét, viszont nem tartalmazza az egyéb felmerülő költségeket: kiutazást, szállást, biztosítást, étkezést.
Felszerelés bérlése a workshop idejére: 200 € / komplett felszerelés:
AD Glider UFO 18-21, SupAir Radical 3 + airbag , Swing Escape M mentőernyő+ konténer ,
A bérelt felszerelés megvásárlása esetén a bérleti díj 100%-át beszámítjuk a vásárláskor. Míg új felszerelés vásárlása esetén ennek 50%-át tudjuk beszámítani. A részletekről érdeklődj személyesen!
Még nem pilóták összköltsége, amivel számolniuk kell:
Alap tanfolyam díja: 190.000 Ft
Workshop díja: 100 € + a felszerelésbérlés, amennyiben nekünk kell biztosítani a felszerelést.
(a tanfolyam idejére az ár tartalmazza a normál felszerelés bérleti díját is, de nem tartalmazza a Hike & Fly felszerelés bérleti díját. Az intenzív képzés díja az alaptanfolyamon felül fizetendő, mivel maximum 4-5 fő jelentkezését követően indulnak a képzéseink).
Amennyiben a tanfolyam felkeltette az érdeklődésedet, akkor kérlek jelentkezz online oldalunkon, hogy meglegyenek az adataid, és hívj fel telefonon 9.00-18.00 között, hogy személyesen is meg tudjuk beszélni a részleteket.
Tasi Gábor: 00 36 20 93 466 93